Viva España avagy egy hosszú távú kapcsolat kezdete Spanyolországban.
Idén februárban lehetőségünk nyílt egy hétre Spanyolországba utazni egy 12 fős csoporttal az Erasmus+ program keretein belül. A mobilitásunk célja az idegen nyelvek (angol, spanyol) gyakorlása, nyelvtudásunk elmélyítése, illetve a spanyol kultúrába és mindennapokba való mélyebb betekintés volt, ezen belül is a farsangi szokások megismerése volt.
Célunk volt az is, hogy a diákok hétköznapjainak is részesei lehessünk, valamint a spanyol oktatási rendszerbe is szerettünk volna jobban belelátni. Mivel egy-egy spanyol fogadó családnál töltöttük a napokat, így betekintést nyerhettünk egy átlagos spanyol család mindennapi életébe is, ezáltal a választott második idegen nyelvet, a spanyol nyelvet is anyanyelvi környezetben, intenzíven tudtuk gyakorolni.
A valmojadoi iskolában bemutattunk városunkat és az iskolánkat, spanyol nyelven, amire előzetesen felkészültünk. A spanyol diákok folyamatosan a segítségünkre voltak, közös workshopokon dolgozhattunk együtt a spanyol kultúra kapcsán (építészet, festészet, vallás), illetve a farsangi időszak miatt összehasonlítottuk a magyar és spanyol farsangi hagyományokat.
Az iskolában részt vettünk tanóráikon is, ahol megismertük a spanyol diákok napirendjét, tanulási szokásait, az iskolai hagyományokat. Ezek sok tekintetben különböznek a magyar iskolában szokásos oktatástól, ami nekünk szokatlannak tűnt (pl. tanórák rendje, telefonhasználat), de számukra ez az elfogadott. A diákok nagyon közvetlenek voltak velünk, így sokat gyakorolhattuk a nyelvet. Nagy öröm volt újra látni azokat a diákokat is, akik korábban voltak nálunk a Munkácsyban. Sokat beszélgettünk a párjainkkal arról, hogy mennyire eltérő a két országban az oktatás és a szokások.
Projektünk részeként rajz órán kézműves foglalkozáson is részt vettünk, ahol farsangi álarcokat készítettünk. Egyik napon Toledoba is ellátogattunk a spanyol diákokkal, ahol egy idegenvezető segítségével tanulhattunk nem csak Toledo, de Spanyolország történelméről is. Mivel Toledo egykori fővárosa volt az országnak, számos kulturális örökség meglátogatásával láthattuk a történelem nyomait. Közös kirándulást tettünk Madridban is, ahol megnéztük a Plaza Mayort, ráléptünk a 0. kilométerre, majd a Prado Múzeumba is elmentünk, ahol számos olyan világhíres festményt láthattunk, mely a spanyol történelem egyes fontos történelmi pillanatát örökíti meg. Utunk végén felmentünk az Azotea del Círculoba, ahonnan a magasból csodálhattuk a város szépségét.
A mobilitásról szóló összefoglalót az alábbi padleten » tekinthetik meg.