"Aludj máskor!" - 24 órás vetélkedő 2017
Hetekig küzdeni egyetlen napért, játszani szívvel és lélekkel, együtt, egymásért, a végsőkig kitartani, bízni és harcolni. Ezt jelentette számunkra az Aludj máskor!
Megbeszélések, próbák, tervezés, dekorálás, csomagolás. A vetélkedőre már eljutni sem volt egyszerű, a készülődés folyamatosan lefoglalt minket, ám az igazi megmérettetést mégiscsak az a bizonyos 24 óra jelentette. Céget vezettünk, táncoltunk, rajzoltunk, autómárkát alkottunk, filmet forgattunk, repülőt formáztunk, fociztunk, képregényt írtunk, divatbemutatóztunk, felhőkarcolót készítettünk… Mit hagytam ki?... Ja igen, utaztunk az időben! Hiszen erre építettünk mindent. A Maradj Máshol Gépezet megjárta a múltat és a jövőt, menekültünk ősemberek elől, elhoztuk Kleopátrát, Pablo Escobart, és Bob Marley-t, valamint felelevenítettük a 20.század valamennyi varázslatos évtizedét, és találkoztunk robotokkal egyenesen a későbbi évszázadokból is! Aztán a végjátékban már csak nosztalgiáztunk, felelevenítettük a legszebb pillanatainkat, így utoljára még hatalmasat bulizhattunk a többi csapattal. Végül a mozgalmas órákat követve elérkeztek az utolsó percek. Közeledve az eredményhirdetéshez, az elmúlt nap képeit nézve csend telepedett a vetélkedőkre, majd a kivetítőn megjelentek a helyezések, szépen, sorban, a 11-től az 1. felé haladva. Ekkor már újból rekedt kiáltások rázták meg a csarnokot, és végre hallhattuk az oly nagyon áhított mondatot: … És a győztes aaaa… MUNKÁCSYYYY!
„A könnyeim mindent elmondanak.” „Nem gondoltam, hogy egy ilyen élménnyel lep még meg a Munkácsy így utolsó évben…” „… ez egy igazi csapatmunka volt, minden egyes emberre, minden személyiségre hatalmas szükség volt!”… És valóban, zokogástól rázkódó vállakkal, az első helyezettnek járó kupát tartva, a csapatra nézve, ott, abban a percben, csak könnyeken átmosolygó szemeket és hitetlenkedéstől csillogó tekinteteket láttam. Büszkeségtől ragyogó arcok, ölelő karok, boldogsággal átitatott pillanatok kavalkádja volt az a perc. Az a perc, ami megért minden áldozatot, mert megcsináltuk. Kitűztünk magunk elé egy célt, és megtettünk mindent, hogy elérjük… és elértük. Leírhatatlan akaraterővel. Mindenen felülkerekedő csapatszellemmel! Együtt! Egy emberként! Együtt dobogó szívvel! A sportszerűség jegyében.
Sosem voltam még annyira büszke semmire, mint a csapatunkra és a vetélkedőn megjelent több, mint 400 középiskolás fiatalra, akikkel közösen megmutattuk, az Aludj máskor!-on nem léteznek ellenségek, csak barátságos, egymás felé szeretettel és hálával forduló ellenfelek: „Szeretném, hogy egyszer mi is ilyen kerek egész csapatként menjünk, mint ti…” „Jobban szurkoltunk nektek, mint a saját csapatuknak.” „Nagyszerű csapat vagytok. Imádunk Titeket!” „Mindenkinek köszönjük a támogatást… A legjobb dolog ebben a 24 órában az volt, hogy megismerhettük a csapatotokat! ”Köszönjük a tanárainknak és a szüleinknek a segítségnyújtást, a csapatoknak a varázslattal teli összetartást és támogatást, és a szervezőknek, hogy lehetővé tették azt a csodát, amelynek mind részesei lehettünk!
Epstein Ráchel Tímea 11.d