Erasmus+ nemzetközi tanári mobilitások
A Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium pedagógusai közül tízen vehettek részt nemzetközi tanári mobilitáson a 2022-2023 az Erasmus+ program támogatásával.
Fülöpné Király Tünde
Az Erasmus+ program támogatásával 2022. októberében egy aktív hetet töltöttem el Barcelonában, ahol a Europass Teacher’s Academy szervezésében egy módszertani kurzuson vettem részt portugál, német és magyar kollégákkal együtt.Az egy hét alatt rengeteget tanultunk a classroom managementről reflexió, tanári megfigyelés és esetforgatókönyvek segítségével. Interaktív és lebilincselő tevékenységeken keresztül megvizsgáltuk, hogyan fokozzuk a motivációt, hogyan alakítsunk ki szabályokat az adott közösségben, hogyan adjunk egyértelmű utasításokat, valamint azt is, hogyan építsünk be páros és csoportos munkát a mindennapi oktatás során.
Ezen túlmenően a kurzuson megismertük a Flipped Classroom módszerét, és azt, hogy ezt milyen módon tudjuk használni az iskolánkban. Természetesen foglalkoztunk az értékeléssel is, a hallgatói portfóliók, rubrikák és prezentációs stratégiák beépítésével.
A kurzus sikerességéhez hozzájárult a számos délutáni városnézés és program, ami szintén a továbbképzésünk része volt. Barcelona fantasztikus hely, ahol a képzőművészet, építészet, zene és történelem összekapcsolódik a multikulturális lakosság sokszínűségével.
Garas Krisztina
Az Erasmus+ tanári mobilitások kereretében egy hetet töltöttem Drezdában, ahol részt vettem a "Tantermen kívüli nyelvoktatási helyszínek" című kurzuson. Ennek keretében megismerhettem számtalan olyan módszert, amely segítségével múzeumlátogatások, színházi előadások, kulturális - történelmi látványosságok megtekintésének keretein belül lehet az idegen nyelv oktatását színesíteni. Ezeket az ötleteket igyekszem majd a mindennapi tanítási gyakorlatban is hasznosítani, főleg a második idegen nyelvek népszerűsítése érdekében. Mindemellett Drezda egy gyönyörű, értékes kultúrával rendelkező város, amit mindenkinek látnia kell egyszer.
Türgyei Krisztina
Az Erasmus+ program támogatásával 2023. májusában egy hetet tölthettem Firenzében. A tanfolyamon német, osztrák és román kollégákkal együtt a környezetvédelemmel kapcsolatos témákról beszélgettünk. Az éghajlatváltozás a 21. század egyik nagy kihívása. A képzés során ahhoz kaptunk segítséget, hogyan tudatosítsuk diákjainkban, hogy európai polgárokként sokat tehetnek környezetükért. A téma feldolgozásához számos olyan gyakorlati segítséget kaptunk, melyeket szeretnék felhasználni a tanórákon is.
Tavali Zsuzsanna
2023 májusában az Erasmus+ egyéni mobilitási programjának keretén belül egyhetes továbbképzésen vettem részt Fizenzében. A kurzus, Satisfying School Experience- Strategies and Skills, rengeteg jó gyakorlattal, stratégiával ismertetett meg, amik az iskolát biztonságos, elfogadó és befogadó közösséggé tehetik a gyerekek számára. Bemutatásra került számos applikáció is, amik a diákok motivációjának fenntartásában, a tanulási folyamatok könnyítésében nyújthatnak segítséget. Különbőző módszerekkel ismerkedhettünk meg és változatos technikákat sajátíthattunk el a stressz leküzdésére, illetve a kiégés megelőzésére.
A kurzuson norvég, román és portugál kollégákkal dolgozhattam együtt, akikkel a délelőtti foglalkozások után sok időnk volt nemcsak egymás, hanem a gyönyörű város és környék megismerésére is.
Ivánczi Barbara
Erasmus+ tanári mobilitás keretében csodás napokat tölthettem Veronában. Egyhetes tanfolyam keretében első nap az ismerkedés jegyében telt. A második napon a együttműködés fontosságáról és a motivációról beszélgettünk. Harmadik napon feladat és projekt központú tanulási módszerrel ismerkedtünk. A negyedik nap az értékelési módok széles palettáját vettük át. Ötödik napon óravázlatot készítettünk egyénileg a héten tanult ismeretek segítségével. Kedves oktatónk, Ilaria, mindenben segített. A város és a környék látnivalóinak ajánlásával a szabadidő kellemes eltöltéséről is gondoskodott. A szombati nap már teljes mértékben a kirándulás jegyében telt. Újonnan szerzett tudásomat diákjaink javára szeretném fordítani. Fontosnak tartom a kollégákkal történő tudásmegosztást is.
Vörös Attila
Egyhetes kurzuson vettem részt Olaszország déli régiójában Reggio di Calabria, Soverato városában. A kurzus a STEM oktatásról, egy új, project alapú megközelítésről, tanítási módszerről szólt a természettudományok területén, aminek az alapjait sajátíthattam el a kurzus délelőtti részeiben. Délutánokon többnyire szervezett programokon vettünk részt. Megismerkedtem a régió kultúrájával, sokat beszélgettem a velem együtt résztvevő tanárokkal (lengyel, görög és német), és fejlesztettem angol nyelvtudásomat. Szemléletben, megközelítésben is fejlődtem, kapcsolatokat építettem, és közben jól éreztem magam nemzetközi környezetben.Hegedüs Beáta, Kiss István Zoltán
Az Erasmus+ program tanári mobilitás keretében fejlesztettük angol nyelvtudásunkat nyelvi kurzusokon, ami nagy segítséget jelent számunkra a nemzetközi projektek tervezésében, a programok szervezésében és a nemzetközi partnerekkel való kapcsolattartásban.A kurzusokon a cél az alapvető nyelvtani struktúrák gyakorlása, a mindennapi életben és a projekttervezésben használható szókincs bővítése, a hallott szöveg értés fejlesztése, mindenekelőtt pedig a szóbeli kommunikáció fejlesztése volt. A kurzusok következtében folyékonyabb lett angol nyelvi kommunikációnk, mely a mindennapi szakmai tevékenységekben, illetve a projektmenedzsment területén érezhetően segíti munkánkat.
A kurzusok Firenzében és Splitben zajlottak, ahol a környezet felfedezése és a nyelvgyakorlás összekapcsolódott a többi résztvevővel történő tapasztalatcserével, kapcsolatépítéssel is, biztosítva ezzel is a kurzus hasznosulását.
Harsányi Tamás
2023 októberében az Erasmus+ tanári mobilitási program keretében egy hetet töltöttem Berlinben, ahol a Europass Teacher Academy német nyelvű tanári továbbképzésén vettem részt. A kurzus célja az idegen nyelvi készségek fejlesztésén és a német kultúra megismerésén túl egy széles, sok témakörre kiterjedő módszertani paletta átadása volt. A megismert inspiratív feladatötletek, alkalmazások, módszerek közül szeretnék minél többet alkalmazni a saját idegennyelv-oktatásom során.A tanfolyamon csoporttársam mindössze egy olasz kolléga volt, de átszervezési okok miatt több alkalommal csatlakoztunk a párhuzamos angol nyelvű csoporthoz, ahol svéd, cseh, amerikai, thai, Réunion szigeti és spanyol kollégákat és országaikat, intézményeiket ismerhettem meg. A kurzus programját olyan kulturális programok színesítették, mint a német parlament (Reichstag) bejárása, és a Régi Nemzeti Galéria (Alte Nationalgallerie) megtekintése.
A Németországban eltöltött egy hétből számomra a legtöbbet a nemzetközi és befogadó környezet, a többféle idegen nyelv gyakorlása, és Berlin felfedezése jelentette.
Szentpáliné Ujlaki Erika
A tanítási módszerek diverzitása jellemezte a kurzust. Például a saját tanítási szerep vagy az ökocentrizmus meghatározásában Lego serious Play-t használtunk, a ruháink eredetének meghatározásakor pedig egyéni számítások után reflexiót és diszkussziót. Az érintett témák közé tartozott a saját iskolánk esetében a legnagyobb siker vagy akadály a fenntarthatóság elérésében, illetve fenntarthatósági stratégiák kialakítása.Beszéltünk az ecocentric és az ego-centric megközelítésről, illetve arról, hogy mi szükséges a fenntarthatósághoz. Ezek után gyakorlati feladatokat oldottunk meg, amelyeket az osztályba, (esetemben a nyelvórára is) bevihetünk.
Nagyon érdekes volt kiszámolni az ökológiai lábnyomomat. Ezt a feladatot egy tanórára is el tudom képzelni, kifejezetten nyelvórán a szókincset, összefoglalási készséget és kritikus gondolkodást kitűnően fejleszti.
A tanári mobilitásokról szóló összefoglalót az alábbi padleten » tekinthetik meg.