A magyar költészet hete a Munkácsyban

kep

kep A magyar költészeté volt a főszerep az április 11-ei héten. Az aulában elhelyezett ládában gyűltek a munkácsys kis költők nagy versei, melyekből Versfal néven kiállítást rendeztünk.

kep

Ady halálának századik évfordulójára emlékezve a 11. (emelt) magyar csoport színes gondolattérképet hozott létre ADY 100 címen, melyen a költő életének főbb állomásai, kötetei, témái szerepelnek.

Rendhagyó irodalomórát tartott iskolánkban Szép Gergely, a Sopianae Slam Klub ismert alakja. A tanórákon közel 150 diák nyert betekintést a Slam Poetry világába. Az élőszóban és zsűri előtt elhangzó költészeti ág témája és formája változatos; egyetlen kötöttsége, hogy az előadónak 3:10 perc áll rendelkezésére, hogy gondolatait, érzéseit közvetítse közönségének. Szép Gergő nemcsak példaképeinek videóit, hanem saját írásait is megmutatta közönségének.

kep

Április 11-én 50 tizenegyedikes diák Hely- és Irodalomtörténeti kiránduláson ismerkedett a megye nevezetességeivel. Múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt a balatonszárszói József Attila Emlékházban.

kepA diákok felkeresték a balatonszárszói parton felállított József Attila Emlékművet, de jutott idő a pihenésre is.


kep


Felkeresték Niklán, a Berzsenyi Dániel Emlékházat. A berendezés, a kéziratok, a felnagyított versrészletek tanulmányozása mellett tartalmas tárlatvezetést is kaptak a tanulók.


kepkepA somogyvári Szent László Emlékhely modern, interaktív kiállítóterme elvarázsolta a diákokat.






kepA legkedvesebb helyszín a göllei Fekete István Múzeum volt, ahol Erzsi néni, az idegenvezetőnk személyes élményekkel átszőtt, igaz történeteket mesélt az íróról, a faluról.

kep









kepA költészet napján, április 11-én VERSKOMMANDÓ lepte meg a diákokat: a váratlanul felbukkanó versmondók klasszikus költeményekkel, megzenésített versekkel örvendeztették meg az iskola összes osztályát.








Köszönet a lelkes versbarátoknak.