Állatok világnapja a Munkácsyban

kep

Firenzében, egy 1931-ben tartott környezetvédelmi konferencia keretén belül merült fel először az Állatok világnapjának (World Animal Day) gondolata. Az október 4. pedig azért lett a kiválasztott nap, mert ez Assisi Szent Ferenc halálának napja, egyúttal emléknapja is. Ez a nap tisztelgés az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc előtt, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen.

kepAz állatok világnapjának célja, hogy felhívja a figyelmet az ember és az állat együttélésének fontosságára. Ezt a célt tűztük ki mi is itt, a Munkácsy Gimnáziumban.

Október 4-én Boncz Edit a Kutyatár Természet- és Állatvédő Egyesület vezetője a felelős állattartásról tartott előadást a 7. és 8. osztályosoknak. Foglalkozása kitért házi kedvencek felelős megválasztására, az ivartalanítás, a chipezés fontosságára, a megfelelő élettér kialakítására. Előadására diákjaink nagy örömére kutyavendégei is elkísérték.

kepA Kutyatár Egyesület telephelyén élő állatok segítésére iskolánk diákjai gyűjtést szerveztek.

kepDr. Ábrahám Levente PhD, entomológus, múzeumigazgató előadása a biodiverzitás megőrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet. A 10-12. évfolyamon tanulókat megszólítva professzor úr előadásában kitért a biodiverzitás csökkenésének okaira (kizsákmányolás, degradáció, fregmentáció, invazív fajok megjelenése, stb.) és következményeire is.

Az állatok világnapja alkalmából a Munkácsy Gimnázium aulájában megtekinthető kiállítás a diákokkal és a diákoknak készült. A vadon élő, veszélyeztetett fajok megóvására és természetes környezetük védelmére hívja fel a figyelmet.

kep

kepMit tehetünk a szűkebb környezetük megóvásáért? Mit tehetnénk, mi együtt itt, a Munkácsyban, hogy 2030-ra a világ élhetőbb legyen? A kiállítás anyagát biológia, földrajz és angol órákon szervezetten is megtekintették a diákok, és a paravánok előtt állva öntapadós címkék segítségével megosztották egymással gondolataikat.







Válogatás a kiállítás és az állatok világnapja rendezvényeinek fényképanyagából