Geográfus Tehetségnap 2019

kep

2019. november 11-én, hétfőn került sor a Magyar Földrajzi Társaság, a Pécsi Tudományegyetem Geográfus Alapítványa és a Lóczy Lajos Geográfus Tehetségpont által szervezett előadássorozatra, melynek iskolánk, a Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium, a Lóczy Lajos Országos Földrajzi Verseny szervezője adott otthont.

kep

Az első előadást Pirisi Gábor adjunktustól hallhattuk magáról az intézményről, illetve az ott folyó oktatásról, a bekerülés feltételeiről és annak előnyeiről. Ezt követően egy volt és egy jelenlegi diák osztotta meg velünk saját véleményét és tapasztalatait. A három előadásnak köszönhetően szinte teljes képek kaphattuk a PTE Geográfus szakáról.

Az első három előadást egy rövid szünet követte, amikor felfrissülhettünk a 8-as teremben és megtekinthettük az Objektívgeográfia című fotókiállítást Jordániáról.

kep

A kis megszakítást követően egy igazán színvonalas, gyönyörű képekkel tarkított, Indiáról szóló prezentációt hallgathattunk meg első kézből, hiszen az előadó – Wilhelm Zoltán, docens – nemrég tért haza onnan és összesen hét évet töltött a félszigeten. Nekem az összes bemutató közül ez volt a kedvencem, fel is keltette érdeklődésemet eme sokszínű ország iránt. A nagyszerű témát még jobbá tette a rendkívüli előadásmód, melyet még sokáig tudtam volna hallgatni.

A programot lezáró bemutató a térképkészítésről szólt, az előadó az időhöz mért részletességgel mutatta be a digitális térképkészítés lépéseit, így az "orrunk előtt" kerekedett az alapokból egy szinte teljes, atlaszba illő térkép.

Igazán érdekesnek tartottam az előadásokat. Bízom benne, hogy a következő, hasonló témájú szakmai napon még több érdekes utazásról kaphatunk információt.

Lassu Levente 9.e