Erasmus+ Lengyelország

pol

Fogadó családjaink és az iskola is kedves fogadtatásban részesítettek bennünket. Az igazgató és a helyettes köszöntöttek bennünket, majd a partnerországok bemutatták prezentációikat az Erasmus+ projekt során végzett szakmai tevékenységeikről. Érdekes volt látni, milyen sok program és tevékenység zajlott ebben a projektben, amelynek célja a az erdők hatékony felhasználásának, a növények, az erdők állatvilágának védelme és megőrzése volt. A diákok mindeközben fejleszthették matematikai, természettudományos, informatikai, idegen nyelvi és szociális kompetenciákat az erdőkben zajló folyamatok megismerésével.

bel

Megismerkedtünk más csoportok tagjaival, még a város polgármestere is fogadott bennünket, aki bemutatta nekünk a várost és az érdekességeit. Délután volt egy kis szabadprogramunk. Csütörtökön reggel korán elindultunk a Szczeliniec hegyhez és felmásztunk a legmagasabb pontjaira. A homokkőzetből összeálló sziklák gyönyörű képet adtak a tájnak. Nagyon izgalmas volt, amikor a szűk átjárókon kellett átmennünk és néhol még havazott is. A résekben megmaradtak a jég és hótörmelékek. Nap végére kellemesen elfáradtunk.

pol

Másnap elutaztunk a Ksiaz kastélyba, amit éppen virágokkal díszítettek egy eseményre, ezért nem volt lehetőségünk mindent pontosan megnézni. Kiderült, hogy nagyon régen még magyarok is éltek a kastélyban. A kastélynak volt egy hátsó hatalmas kertje, amit körbe tudtunk járni, és megcsodálhattuk a változatos növényvilágot, a szökőkutat, egy szobrot. Szombaton már nem volt hivatalos program ezért elmentünk megnézni a várost és az állatkertet. Este elbúcsúztunk és hazautaztunk. Sikerült barátságokat is kötnünk, a kapcsolatot még most is tartjuk.