Élménybeszámolónk Härnösandból

Utazás

Hosszú utazás (18 óra) után megérzektünk Härnösandba és még éjfélkor is olyan világos volt, mint nálunk délután 7-kor. A kedves fogadtatást követően átvettük komfortos helyünket és megpróbáltunk aludni.

1. Nap

A reggeli után ismerkedős játékokat játszottunk, nagy sikerrel. Ebéd után pedig sétáltunk egyet. Härnösandban. Mindenki bemutatta saját országát, így többet tudhattunk meg Svédországról, Törökországról és ők Magyarországról.
Este pedig 11 óráig játszottunk az udvaron, napfényben!

Személyes tapasztalatok

A csoport nagyon egymásra hangolódott, új barátságok születnek. Sikerült nagyon jó viszonyt kialakítani a másik két nemzet résztvevőivel. Laza, oldott hangulatban és napfényben telik az idő

Út az ismeretlenbe...

Svédországi utunkat két szóval tudjuk a legjobban jellemezni: hűvös és világos. Mivel ott csak 3 órára nyugszik le a nap az év ezen szakaszában, ezért olyan világos van, hogy éjfélkor is könyvet lehet olvasni a szabadban.
Fogadtatásunk és szállásunk kellemes volt Härnösandban. A rajtunk kívül részt vevő török és svéd csoportok tagjai is nagyon barátságosak voltak, szívesen osztották meg velünk gondolataikat, kultúrájukat éppúgy, mint mi velük a sajátunkat.
Így összesen 24-en dolgoztunk kisebb csoportokban együtt különféle projekteken, amelyeket később be is mutattunk a többieknek, majd pedig egész hetes munkánk eredményét helybéli politikusoknak is prezentálhattuk. Megvitattuk Európa problémáit, gazdaságát és fejlődési lehetőségeit, továbbá fontos téma volt a fiatalság kapcsolata a politikai élettel.
Közös munkánk első napja főként ismerkedéssel telt, és megismertük ottlétünk pontos célkitűzéseit, továbbá a heti programot. Az elkövetkezendő napokban a három ország szociális problémáira kerestünk legjobb tudásunk szerint megoldásokat, előtérbe helyezve a fiatalság szerepét. Ezen munkálkodásaink keretében fogadó városunkban tartottunk közvélemény kutatást csoportmunkánk témájával kapcsolatban. A hét végére arra a következtetésre jutottunk, hogy a legtöbb társadalmi probléma a megfelelő oktatás hiányára vezethető vissza. A csoportfoglalkozások után az este a különböző országok diákjai által szervezett programokkal, játékkal és kulturális bemutatással telt. Késő este (nappal) általában a kis közösségi szobában töltöttük időnket: kártyáztunk – különösen nagy sikert aratott a magyar kártya és a makaó -, beszélgettünk, énekeltünk és még pogácsát is sütöttünk.
Időnk viszont nem csak munkával telt, hanem többször sétáltunk Härnösandban és a közeli nagyvárosban, Sundsvall-ban is eltöltöttünk egy délutánt.
Részt vettünk a svédek második legnagyobb ünnepén, a nyári napfordulón vagy Midsommardagen-en, melynek elengedhetetlen része az epertorta készítés, a békatánc és a virágkoszorú fonás.
Utolsó nap fájdalmas búcsút vettünk újdonsült barátainktól, akik elláttak minket minden földi jóval, és egy 24 órás „rövid“ utazást követően ismét Kaposváron tudhattuk magunkat megannyi élménnyel gazdagodva.

A magyar csoport tagjai: Elek Dorina, Horváth Julcsi, Honfi Anna, Stadler Elizabeth, Hermann Dániel és Mezriczky Róbert – kísérőnk Rajnai László tanárúr volt

Uppsala fölött Harnosandban ALBUM